Krajcáróka - H-Anyag FC 0 - 1 (0 - 1) | |||
Küzdelmes meccsen szereztük meg az első győzelmünket a II. osztályban. | |||
Gólszerző: Horváth Péter Jelenlévők: Farkas János, Gajdos István, Hoó Csaba, Horváth Péter, Korály Gábor, Molnár Tibor, Szántói Róbert, Veres Zsolt Ellenfelünket jól ismertük, hiszen tavaly egy csoportban szerepeltünk a III. osztályban. A mérkőzés elején leginkább a mezőnyben folyt a játék, helyzetek nem nagyon akadtak egyik oldalon sem. Aztán Horváth Peti egy bedobást követően helyezett a rövid felső sarokba, ezzel megszerezve a vezetést csapatunknak. A félidő hátralévő részében az ellenfél próbálta feltörni a védekezésünket, sikertelenül. Gyakorlatilag a mérkőzés hátralévő része arról szólt, hogy a Rókák támadtak, mi védekeztünk, de a védelmünk mindig a helyén volt. Gabi pedig minden lövést védett, többször bravúrt bemutatva. Néhány kontra nekünk is jutott, de ezekből nem tudtuk növelni előnyünket, amit a meccs végéig megtartva, az első II. osztályban játszott meccsünkön begyűjtöttük a 3 pontot. A hiányzó csatárainkkal kiegészülve a következő találkozónkon, remélhetőleg támadóbb szellemben játszva sikerül újabb győzelmet aratnunk! |
|||
2010-04-08 00:00:12 | VISSZA |