H-Anyag FC - MTH FC 1 - 1 (1 - 0) | |||
Ezúttal egy pontot ért a küzdelem. | |||
Gólszerző: Vinga Roland Jelenlévők: Farkas János, Hoó Csaba, Horváth Péter, Korály Gábor, Korály László, Molnár Tibor, Nagy Péter, Parázsó Gábor, Szántói Róbert, Vinga Roland A 2. fordulóban az MTH FC volt az ellenfél, akik az előző szezonban a 4. helyet szerezték meg jelenlegi csoportunkban. Így kemény meccsre számíthattunk. Az első percektől kezdve látszott, hogy az iramot a vendégek fogják diktálni. Ennek ellenére az első komoly helyzet előttünk adódott, azonban nem tudtunk élni vele. Aztán főleg az ellenfél próbálkozott helyzetek kidolgozásával. Gabi az előző meccshez hasonlóan minden lövést hárított. Aztán egy labdaszerzést követően Roland első mérkőzésén rögtön góllal mutatkozott be, megszerezve a vezetést számunkra. A fordulásig nem változott az eredmény. A második félidő elején a mérkőzés képe nem nagyon változott. A félidő felére kicsit feljöttünk, egyre több támadást vezettünk, főleg kontrákból. Ekkor több alkalom is adódott a mérkőzés eldöntésére, de nem tudtuk megszerezni a második gólunkat. Több ziccerünk is kimaradt. A vége előtt 2 perccel a vendégek egy szabadrúgásvariációt megjátszva kiegyenlítettek. A kapufa mellett üresen maradt játékosuknak nem volt nehéz dolga. Az utolsó percben majdnem az egy pont is elúszott, ám szerencsére a védelem és kapusunk együttes erővel tisztázni tudott. A mai mérkőzésen a támadó szekció jóval nagyobb létszámban volt jelen, sajnos a gólok számában nem mutatkozott meg. Valahogy ma nem sült senkinek a lába, bár a helyzetek megvoltak. Gabi megint parádézott a kapuban, a védekezésben sem volt nagyobb hiba a gól előtti szituációt leszámítva. Ha a gólszerzés beindul, lehet keresnivalónk a II. osztályban. |
|||
2010-04-12 21:32:26 | VISSZA |