H-Anyag FC - Unio II. 2 - 7 (0 - 3) | |||
Szégyenteljes teljesítmény, megalázó vereség. | |||
Gólszerzők: Molnár Tibor, Szántói Róbert
Jelenlévők: Csűri István, Bujdos Csaba, Gajdos István, Hoó Csaba, Horváth Péter, Molnár Tibor, Nagy Péter, Szántói Róbert, Veres Zsolt Aktuális ellenfelünkkel számos nagy csatát vívtunk már a harmadosztályban, ezúttal is erre volt kilátás. Sajnos azonban nem tudtunk felnőni a feladathoz, és ennek csak az egyik oka volt az, hogy Vezso sérülése miatt újra kapust kellett cserélnünk. Körülbelül 10 percig voltunk egyenrangú vetélytársai az Unió II-nek, utána a kapus és a védelmünk gyorsan összehozott 3 gólt, amire még csak válaszolni sem tudtunk, így 0-3-mal fordultunk. A második félidőben továbbra is "fantasztikusan" játszottunk, a támadó szekció pedig "felzárkózott" a védelem és a kapus mellé; még 7-esből és emberelőnyből sem tudtunk gólt szerezni. A félidő végére valahogy csak berámoltunk 2 gólt, az ellenfél viszont ugyanennyi idő alatt további 4-et rúgott nekünk. A mérkőzés kezdetétől dekoncentráltak voltunk, nem tudtunk felpörögni, az egész csapat kiábrándítóan lófrált a pályán. Ilyen teljesítménnyel még a harmadosztályban sem lett volna esélyünk a pontszerzésre. Sürgősen el kell felejtenünk ezt a meccset, és összekapni magunkat!!! |
|||
2010-06-02 12:40:01 | VISSZA |