H-Anyag FC - Krajcáróka 0 - 7 (0 - 3) | |||
Szétesett játékkal csúfos vereség. | |||
Jelenlévők: Farkas János, Hoó Csaba, Horváth Péter, Korály László, Molnár Tibor, Szántói Róbert, Veres Zsolt
A Krajcárókák csapatával eddig pozitív volt a mérlegünk, de a tegnapi meccsen alaposan revansot vettek rajtunk. A kezdésre éppen beeső két emberrel egy cserével tudtunk kiállni a mérkőzésre. Az első félidő eleje puhatolózással telt, de a Rókák néhány veszélyes lövése jelezte, hogy nem árt odafigyelni a védekezésre. Ezt azonban nem tudtuk megvalósítani. Két kontrából és egy egyéni védekezési hibából a félidő végére 3 gólos előnyt szereztek. Mi a góljaik között főleg az elején még eljutottunk a kapujukig, sőt néhány helyzetünk is adódott, de ezek kimaradtak. Elől és hátul is hibáztunk. A második félidőben fokozódott a különbség a két csapat között, nem találtuk sem egymást a labdával, sem ki-ki a saját helyét a pályán. Minden szempontból felülmúltak minket a Rókák. Sorra szerezték a gólokat. Ha az Unio II. elleni meccs után az szerepelt a beszámolóban, hogy felejtsük el a meccset és próbáljunk meg felpörögni, akkor ez most a csúfos vereség után többszörösen igaz. Kiegészítve azzal, hogy a pályán kicsit több volt az oda-vissza beszólogatás egymásnak, ami nem igazán tett jót. Ebben közrejátszott az is, hogy mindenki ideges volt kellőképpen. Szóval onnan kell folytatni, ahol az Unio II. elleni meccs előtt abbahagytuk. |
|||
2010-06-21 21:09:50 | VISSZA |