Vadlaw - H-Anyag FC 7 - 1 (2 - 1) | |||
Szégyenteljes vereség | |||
Gólszerző: Bujdos Csaba
Jelenlévők: Bujdos Csaba, Farkas János, Gajdos István, Hoó Csaba, Korály Gábor, Molnár Tibor, Nagy Péter, Parázsó Gábor, Veres Zsolt A dupla fordulós hét kezdete előtt akár elfogadható eredmény is lehetett volna, hogy egy meccset nyerünk, egyet elvesztünk. Persze az után, hogy kis szerencsével sikerült legyőznünk az MVK-t, másra számítottunk a sereghajtó elleni meccsen. A péntek esti időpont ellenére nagy létszámmal képviseltettük magunkat. Kedélyesen, mosolygósan passzolgattunk, melegítettünk, szinte zsebben éreztük a pontokat. Aztán elkezdődött a meccs, és az első 5 percben egy labdavesztés, és egy félpályáról jól induló, jól eltalált, megcsúszó lövés után máris 2 gólos hátrányban voltunk. Puff... Próbáltuk összeszedni magunkat, ennek ellenére hajmeresztő hibákat csináltunk hátul, elől pedig nem sikerült megtartani a labdát. Bujdos Csabinak azért sikerült szépítenie, de ettől többre már nem futotta. A második félidő elején hamar összeszedtünk egy újabb gólt, és innen már nem volt megállás; nem is álltunk meg 7 bekapott gólig, és az első félidőben lőtt becsületgólon kívül mindössze egy kapufára futotta, azt is Korály Gabi lőtte az utolsó percekben? Annyira sz@rok voltunk, hogy a második félidőben, az egyik kapott gól után az ellenfél egyik lent lévő játékosa megkérdezte, hogy hogy állunk a bajnokságban... Ezt még ő se hitte el. Biztos vagyok benne, hogy a játékerőt tekintve felülmúljuk pénteki ellenfelünket, ha odatesszük magunkat. Erre bizonyíték a tavaszi meccsünk, ahol esélyt sem adtunk neki, és bedaráltuk őket. Ettől azonban jóval több kell a továbbiakban! |
|||
2010-09-19 16:29:17 | VISSZA |