H-Anyag FC - MVK 3 - 6 (2 - 3) | |||
Várat magára a győzelem | |||
Gólszerzők: Orlóczki László (2), Hoó Csaba Jelenlévők: Farkas János, Gajdos István, Hoó Csaba, Horváth Péter, Korály Gábor, Molnár Tibor, Orlóczki László, Papp Gábor, Szántói Róbert Harmadik meccsünkön sem sikerült megszerezni az első pontunkat... Pedig ezúttal jók voltak az előjelek; 3 cserénk is volt, a vezetést is korán megszereztük és ennyi. A vezető gólunk után érthetetlenül visszaestünk, és egy gólos hátránnyal fordultunk. A második félidőben szinte percenként adódott előttünk góllövési lehetőség, ennek ellenére mindössze egy gólt tudtunk szerezni, míg az ellenfél - a mi aktív és passzív közreműködésünkkel - újabb 3-at hozott össze. Nem igazán megy nekünk az bidén; fásultak vagyunk, nyögvenyelősen mozgunk, akadozik az összjáték. Még az első meccsünkhöz képest is sokat romlottunk; az akkori játékkal győztünk volna ezen a találkozón. Pozitívum volt Orló játéka, illetve hogy végre volt némi összjáték, és rengeteg - sajnos kimaradt - helyzet. A meccs után maradtunk kicsit átbeszélni a dolgokat, a csapat teljesítményén kívül további motiváló erő volt, hogy sikerült több ember kulcsát is bezárni egy kocsiba, így a pótkulcs megérkezéséig elütöttük az időt. Végül is, soha rosszabb társaságot. |
|||
2011-04-20 14:45:44 | VISSZA |