H-Anyag FC - Mink FC 1 - 1 (1 - 0) | |||
A hirtelen jött meleg lagymatag játékkal párosult. | |||
Gólszerzőnk: Nagy Péter Jelenlévők: Farkas János, Gajdos István, Hoó Csaba, Horváth Péter, Korály László, Korály Gábor, Nagy Péter, Pallai Tamás, Veres Zsolt Még csak május eleje van, de a meleg már a nyarat idézi. A közel 30 fokban várható volt, hogy nem lesz nagy az iram. Ráadásul az eddigi legkisebb létszámban jelentünk meg, pedig most kellett volna csak igazán a csere. Az ellenfélnél majdnem jegyzőkönyvbetöltő volt a létszám. Az egész mérkőzésre jellemző volt a komótos tempó, ami feküdt a nem túl gyors, de annál keményebb vendég játékosoknak. Nem nagyon teketóriáztak, ha cselezésre vállalkoztunk. Egyből odapakoltak, mielőtt elléphettünk volna mellettük. Így alig-alig kerültünk helyzetbe és ha mégis, akkor ki is hagytuk. Aztán a félidő második felében Nagy Petinek csak sikerült betalálnia és a soványka előny ki is tartott a szünetig. A második játékrészben érezhető volt, hogy egyik csapat sem képes sok mindenre, de kispályán bármikor lehet egy gólt találni, ami vészjóslóan ott lebegett a vezetésünk felett. Pláne, hogy az idő múlásával egyre fáradtabbak lettünk és a szurka-piszkák miatt apróbb sérülések is lassítottak minket. A vendégek folyamatosan jöttek föl és a mérkőzés vége felé meg is szerezték az egyenlítő találatot. Összegzésül elmondható, hogy ezen a mérkőzésen egyenlő erők igazságosan osztozkodtak a pontokon, de a mi teljesítményünket csak komoly túlzással jellemezhetjük az "erő" szóval. A továbbiakban ennél több kell! |
|||
2009-05-11 19:18:16 | VISSZA |